Bajcsaylegal 3

INKUBÁTOR PROGRAM

Nagyon izgalmas dolog a nulláról elkezdve egy céget felépíteni, azonban ez a felfedező út bizony sok kihívással és akadállyal tud járni. Tapasztalataink szerint a frissen céget alapított vállalkozók az első 1-2 évben a minél nagyobb megrendelés állomány elérésére fókuszálnak elsősorban azért, hogy növekedni tudjanak és, hogy talpon maradjanak. Ebben az időszakban gyakran előfordul, hogy „barkácsolt” jogi dokumentumokkal dolgoznak, mert egyrészt luxus kiadásnak tűnhet az ügyvédi költség, másrészt pedig még nem alakult ki, hogy valójában mire is van szükségük, azonban ahogy a lehetőségek, úgy a potenciális rizikófaktorok is idővel nőnek. 

Az induló cégvezetőkhöz szólunk most, a 3 hónapos INKUBÁTOR PROGRAMUNK célja, hogy támogassuk egy cég működéséhez szükséges kritikus stratégiai területét, az az a jogi ügyeket, és biztosítsuk, hogy ezek a jogi ügyek megfelelő rendszerben működjenek.

Cégalapítástól a működő üzletig 3 hónap alatt?

1. HÓNAP

Tervezés: Az üzleti stratégiádhoz alakított jogi program

  • Cégalapítás
  • Jogi struktúra kialakítása
  • A szükséges lépések meghatározása
  • Jogi mentorálás és vállalkozás indítást támogató lépések

2. HÓNAP

Megvalósítás

  • Szerződések kialakítása
  • Számla utánkövetési metodikák kialakítása
  • Adatvédelem 
  • Munkajogi vagy Alvállalkozói stratégia kialakítása

3. HÓNAP

Finomhangolás

  • Az összes elkészült dokumentum vállalkozásra szabott véglegesítése
  • A cégépítés soron következő időszakának jogi mentorálása
  • Üzleti networking

Hogyan épül fel az
INKUBÁTOR CSOMAG?

  • 20 kredit értékben választható okirat elkészítése (ha további felhasználására van szükség, akkor szabadon vásárolható hozzá).
  • Kezdő audit/tervezés és a lezáró konzultáció/call a 20. krediten felül jár.
  • A három hónapos időszak alatt az általunk kijelölt szakértő folyamatosan egyeztet a konzultációk során, hogy összehangolja az aktuális státuszokat és értékelje a megvalósítás használhatóságát.
  • Amennyiben segítség, úgy 6 havi részletben is fizethető a program díja.

Miből épül fel az INKUBÁTOR csomag?

TÁBLÁZAT

1.) Cégalapítás [4 kredit]

2.) Szerződések [Szerződés típusonként 4 kredit]

3.)ÁSZF & Adatvédelem [ÁSZF 8, Adatvédelem 8 kredit]

4.) Munkajogi stratégia, és teljes iratanyag kidolgozása [8 kredit]

5.) Védjegy, logó levédetése[5 kredit]

6.) Számla kifizetés támogatása[2 kredit]

7.)Bérleti szerződés[4 kredit]

8.)Ingó adásvételi szerződés[4 kredit]

9.) Kölcsönszerződés, követelés átruházás[4 kredit]

10.) Videó magyarázatok, amelyek Önöknél maradnak [Grátisz:)]

11.) Jogi mentorálás [Grátisz:)] 

+ További szerződések a minta tárunkból megrendelhetőek

 

Árak

3 HÓNAP

189.000Ft / hónap
  • ÁFA

6 HÓNAP

99.000Ft / hónap
  • ÁFA

Kapcsolat

Itt találsz minket

Elérhetőségek

Bécsi út 52. II/8.

Budapest

H-1036

E-mail:

office@bajcsaylegal.com

Telefonszám:

(0036) 1 817-0558

Bajcsay Ügyvédi Iroda Minden jog fenntartva. Ezt a honlapot a Bajcsay Ügyvédi Iroda (irodavezető ügyvéd: dr. Bajcsay Gergely ügyvéd), a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett Ügyvédi Iroda tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatóak. A Bajcsay Ügyvédi Iroda a 1152 nyilvántartási számon nyílvántartott Bajcsay és Mészáros Ügyvédi Társulás tagja